You are hereMelting Times

Melting Times


By Tölgyesi Péter - Posted on 27 március 2010

A Melting Times 2010 kora tavaszán alakult meg azzal a céllal, hogy sajátságos, zenei ötletekkel gazdagon tarkított, kizárólag akusztikusan hangszerelt zenei világot alkosson.   

A zenekari tagok többször játszottak már együtt különböző formációkban, ezért tulajdonképpen az "újonnan alkult" kifejezés csak részben igaz.

Barta György (banjo) és Tóth Benedek (dobro) közös múltja több évtizedre nyúlik vissza. Első közös formációjuk a Dry Whisky nevű csapat volt. Később Barta György és Jámbrik Kálmán (nagybőgő) a kilencvenes évek második felében együtt játszott az azóta már feloszlott Kékfű együttesben, aminek később néhány évig Tóth Benedek is aktív tagja volt. Eközben, a Kékfű együttessel párhuzamosan, Gyuri és Bence továbbra is zenei kapcsolatban voltak a Dad Gave My Dog Away nevű bandának köszönhetően.

Molnár Egon (gitár, ének) az ezredforduló környékén alapító tagja lett az azóta is példaértékűen működő bajai The Banjo Jumping Band-nek. Ebben a zenekarban többször fordult meg vendégzenészként Jámbrik Kálmán. Így amikor a Melting Times zenekar megalapítása szóba került, Kálmán már régi kapcsolatot ápolt Egonnal.

Gyuri, Bence és Kálmán 2007-ben egy rövidebb ideig ismét együtt muzsikálhatott a BluesGrass Crossing zenekarban. Gyuri és Kálmán az e zenekar utódjának nevezhető Another Ground-ban folytatta tovább a zenélést, amely csapat büszkélkedhet egy 2009-ben Pozsonyban rendezett (Bluegrass Stage) verseny harmadik helyezésével. Ez a csapat kitűnően szerepelt a 2009. évi Hollandiában megrendezett European World Of Bluegrass (EWOB) fesztiválon is. A banda zenei ötleteit és a sajátságos hangzásvilágát sok pozitív kritika és elismerés érte. Meg kell említeni, hogy ebben a sikerben jelentős szerepe volt Majnik László zene- és szövegírónak is, akinek az Another Ground a repertoárjának nagy részét köszönheti.

Az Another Ground időközben kettévált, Gyuri és Kálmán kivált a zenekarból.

A Melting Times zenekar végül megalakult, a négy régi motoros immáron így, négyen, együtt írja tovább a történetet...

Tagok:

  • Barta György - bendzsó, ének
  • Jámbrik Kálmán - nagybőgő, ének
  • Molnár Egon - gitár, ének
  • Tóth Benedek - dobro, ének

Honlap: www.meltingtimes.gportal.hu

Jelölők